„ROZETTA ÉS AZ ÜSTÖKÖS” – hallgatói és doktorandusz ötletpályázatA BME Építészmérnöki Kar, a Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány és a SZKÉNÉ Színház Hallgatói pályázatot hirdet egy megvalósuló színházi előadás díszletének és látványelemeinek megtervezésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki kar 4. és 5 éves hallgatói, illetve Doktori Iskoláinak doktoranduszai, vagy hallgatói/doktoranduszi csoportjai számára.A SZKÉNÉ Színház 2026. november 27-én tervezi bemutatni Kiss Csaba: Rozetta és az üstökös c. színdarabját. A mű egy valóban megtörtént űrutazást mesél el, melynek során az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta* nevű űrszondája tíz évnyi repülés után megközelítette a P67 Csurjumov – Geraszimenko üstököst és PHILAE nevű landolóegysége sikeresen leszállt az üstökös felszínére.A pályázat célja a SZKÉNÉ Színház készülő előadásához kiegészítő, egyedi téri elemek megtervezése. A felhívás három témakörre fókuszál:1 . DÍSZLET – Az előadás színpadi terét, fő helyszínét adó Űrközpont vezérlőterméneklátványterve2. JÁTSZÓ MODUL – a Rozetta űrszonda földi másának, az előadás egyik központiszereplőjének megtervezése (látvány és funkciók)3. INSTALLÁCIÓ – A Rozetta űrszonda 2D-s ill 3 D-s installációja a BME K és Q épületelégterében. (multimediális eszközök is használhatók)A pályázat mindhárom eleme eredeti és színpadi szempontból hatásos vizuális koncepciót igényel, de ugyanakkor a megvalósíthatóság, a funkcionalitás és a többféle jelentés, szimbolika lehetőségét is hordoznia kell. A pályázati feladat kidolgozása során lehetőség lesz az alkotókkal való konzultációra, hiszen a színpadi díszlet és látvány-tervezés feltételezi az esztétikai ill. műszaki kérdések árnyalt, több szempontú megközelítését.Pályázattal kapcsolatos tájékoztató: 2026. június 10. szerda 13 óra_ Szkéné SzínházPályázattal kapcsolatos kérdések határideje: 2026. június 22. hétfő 16 óráigA Pályázat beadásának ideje és helye: 2026. szeptember 21. hétfő 16 óraA pályázat eredményhirdetése: 2026. szeptember 29. kedd. 14.00 óraA részletes pályázati kiírás: epitesz.bme.hu/wp-content/uploads/2026/06/BME-EPK-ROZETTA-ES-AZ-USTOKOS-PALYAZATI-KIIRAS_2026_06_...Fotó: Harrison Broadbent ... See MoreSee Less
AZ EXPLORATÍV ÉPÍTÉSZETI TANSZÉK THÉBA PROJEKT FOTÓI A CAPA KÖZPONTBAN!-----Csütörtökön nyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a Hemző-díj 2025-ös díjazottjának, Zoltai Andrásnak a kiállítása "Qurnawi - Visszatérés El-Khokhára" címmel. A fotográfus az Exploratív Építészeti Tanszék és az ELTE Egyiptológia Tanszéke által közösen folytatott projekt, a Thébai Magyar Régészeti Misszió munkáját és a kutatáshoz kapcsolódó helyi segítők és munkások hétköznapjait örökítette meg 2026 januárjában, a kiállításon ebből a sorozatból lesz látható egy válogatás. A jelenkori képeket a misszió archív fotógyűjteményének darabjai egészítik ki, melyek az ásatási munkák több mint 40 éves történetét ölelik fel.A kiállítást megnyitja Bácsi Róbert László, Balogh Rudolf-díjas fotográfus.Megnyitó: 2026. június 11., csütörtök, 18 óraHelyszín: Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ, 1065 Budapest, Nagymező u. 8.A kiállítás megtekinthető 2026. szeptember 20-ig. ... See MoreSee Less
Hamarosan indul a pályázás az ERASMUS 2026/2027-es tanév tavaszi félévére. Ha pályázni szeretnél és vannak kérdéseid, várunk 2026. június 10-én 17:00 órától a K275 teremben!Pályázatismertető, az új pályázási mód bemutatása, kérdések-válaszok.A kari bontású elérhető helyek és a részletes pályázati felhívás az alábbi linken érhető el:nki.bme.hu/ERASMUS/RESZKEPZES ... See MoreSee Less